Kedves barátunk!

A hiányzó roma kulturális intézmények ügyében nyílt levéllel fordultunk a kormányhoz. A nyílt levél szövege alább teljes terjedelmében olvasható.

Kezdeményezésünk támogatásához kérjük a segítségedet, amit az alábbi nyilatkozat aláírásával és elküldésével tehetsz meg a következő címre:
daroczia@mmikl.hu

NYILATKOZAT

Az Országos Cigány Művészeti Központ létrehozását és méltó elhelyezését halaszthatatlanul fontosnak tartjuk, aláírásunkkal támogatjuk:
név, foglalkozás


Balázs János: Szürrealista kompozíció oltárasztallal
(forrás: artPORTAL Klikk a képre!)

2009. május 27., szerda

Előzmények (3): "Méltó intézményt!"

Daróczi Ágnes jegyzete, mely a RomNet hírportálon jelent meg.

Méltó intézményt!

Nem először ragadok tollat, hogy szóvá tegyem a roma kulturális intézmények hiányát és szükségességét. Mostani megszólalásom oka, hogy miközben a Főváros úgy tesz, mintha roma kulturális központot adna, elveszni látszik a lehetősége is egy komplex, funkcionális, méltó intézménynek.

Budapestnek 1987 óta van roma kultúrával foglalkozó intézménye. Egy korábbi orvosi rendelőben működik a Romano Kher - méltatlan körülmények között. Nagy zsúfoltságban (talán ha 50 nm a hasznos területük) ám rendkívül színvonalas, hiánypótló munkát végeznek. A kiállításoktól a hangversenyszervezésekig, néprajzi- és szakkönyvtári feladatokig, több tízezer főt látnak vendégül a "Romajálison" és a nyári olvasótáborokban, stb. Fővárosi intézmény a Napház is, amely egy mozi átalakításával lett közösségi tér. Tegyük még hozzá, hogy a főváros lakosságának 5 esetleg 10 %-a kettős identitású, tehát magyar-cigány, avagy cigány-magyar. Ahogyan az ország népességének is. Minden tizenötödik, de sokak szerint minden tizedik magyar állampolgár egyben ehhez a kisebbséghez is tartozik.

Az önreprezentáció, a hasonlóságok és különbözőségek megjelenítésének méltó feltételei nélkül mind a mai napig. Vagyis a rólunk kialakított kép alakulásába nem tudunk beleszólni - intézmények híján.

A Kormány 2007. december 27-én a roma szervezetek követelésére döntött úgy, hogy a Roma Évtized Program következő két évében létrehozzák a kisebbségi kulturális autonómia máig hiányzó országos intézményeit. A Roma Integrációs Tanács civil oldala - a nyolc legnagyobb cigány társadalmi szervezet és az Országos Cigány Önkormányzat - nem pusztán örömmel fogadta a végre megszületett elszánást, de konkrét javaslatokat tett az új intézményre.

Komplex, funkcionálisan tervezett épületet szeretnénk, amely az önreprezentáció méltó helyszíne, ahol van múzeum és kutatóközpont a közös történelem tanítására, kutatására, színház- és hangversenyterem, rendezvényközpont, kiállító és alkotótermek, néprajzi és képzőművészeti gyűjtemény stb. Mindez európai színvonalon, zöldmezős beruházással, a Roma Integráció Évtizede Program akciótervnek, és a romák javaslatainak megfelelően kerüljön kialakításra. Hogy legyen végre polgárjoga a roma kultúrának és általa a roma népnek.

A tervezés elindítására az OKM költségvetésében tavaly 75 millió forintot irányoztak elő. Máig nem tudjuk, mire költötték. Ugyanis legnagyobb meglepetésünkre a civil oldal és kulturális kormányzat egyetértése ellenére tavaly novemberben ultimátumot kaptunk: zöldmezős beruházásra semmi esély, vagy elfogadjuk a Főváros felajánlását, vagy nem lesz művészeti központunk. Idén áprilisban aztán megdöbbenve hallhattuk a részleteket: a Főváros és a Kormány egyezséget kötött, a Szentkirályi utca 7 szám alatti - volt dekoratőr iskola - épületében alakítják ki a - mit is?

Az elején még arról szólt a fáma, hogy országos központot, ahol minden lesz. Aztán már csak fővárosi oktatási és kulturális központot ígértek, amelynek azonban országos kihatása lesz.
Ezt a fordulatot természetesen elutasítja a Roma Integrációs Tanács civil oldala. Mert miközben azon munkálkodtunk, hogy a fővárosi és az országos cigány kulturális központ törekvéseket összesodorva egy fenntartható, sokoldalú, színvonalas intézmény jöjjön létre - nem kettő, csupán egy, hiszen a főváros lakossága fogja leginkább látogatni - egy alkalmatlan épületre akarnak százmilliókat elkölteni, fölöslegesen.

Megértjük és melegen támogatjuk a főváros törekvését, hogy saját intézményeit végre méltó körülmények között akarja elhelyezni. Azonban látnunk kell, hogy ez a szándék óhatatlanul ütközik az országos intézmények létrehozásával. Ha a főváros költheti saját (szakemberek véleménye szerint is alkalmatlan) épületére azt a 900 millió forintot, amelyet a kormány - a civilek nyomására - a roma kulturális intézmények megteremtésére elkülönített - a beláthatatlan jövőbe tolódik ki a roma kulturális intézmények létrehozása. Egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben ez több mint vétek.

Mi a baj Szentkirályi utca 7-tel?

A korábbi dekoratőr iskola belmagassága kb. 4,5-5 méter, 2338 nm összterületéből egyharmadot elvisz a lépcsőház. Fenntartása, kifűtése a szakmai feladatok elől fogja elvinni a költségvetést. Ugyanakkor, és ezt mind a nyilatkozatokból, mind szakemberek elemzéséből tudjuk: nem terveznek szerkezeti átalakításokat. De ha terveznének, az épület akkor sem alkalmas sem színház, sem múzeum, sem hangverseny, stb. funkciók ellátására. Tehát országos - és általunk régóta vágyott funkciók oda nem telepíthetőek. Fővárosi oktatási-kulturális intézményként is csupán tanácskozásokra, összejövetelekre, maximum kisebb kiállításokra kerülhetne sor benne. A 900 milliós - ám szerkezeti átalakításokat nélkülöző beruházás során esély sincs arra, hogy az épület megközelítse például a VI. ker. Eötvös út 10. szám alatti 1,1 milliárdból felújított 4200 nm-es művészeti centrum színvonalát és funkcionalitását.

A főváros által erőltetett megoldás azt üzeni a cigányság számára, hogy ezzel a megoldással ismét végleg lemondanak az országos cigány nemzetiségi intézmény létrehozásáról.

Nem feledhetjük azt sem, hogy a közvélemény szemében felerősítik a túltámogatási mítoszt, miközben a cigányok nem kapnak, hanem elvesznek tőlük. A jelenlegi két fővárosi intézmény (Napház, Romano Kher) ez év végére elhatározott megszüntetésével ugyanis többet vesztenek a romák, mint nyernek. Az új intézményben a tervezett munkatársi létszám kevesebb, mint fele a két intézmény jelenlegi alkalmazotti létszámának. Hogyan lehet majd csökkentett létszámmal bővülő feladatokat ellátni?
Tudunk jobb megoldást

A Józsefvárosi Önkormányzat egyhangú határozattal több helyszínt is ajánl, amelyek alkalmasak. De hosszútávon gondolkodva javasoljuk a legoptimálisabb változatot elfogadni: új építésű, funkcionális, a hiányzó intézményeket egy komplexumban életre hívó modern épületet, amely illeszkedik a városképbe, és a város kulturális vérkeringésének szerves részét képezi. Például a Gödör fölött vagy az Erkel Színház szomszédságában. Méltó körülmény és méltó feltételek.

Javasoljuk, hozzák létre még az idén az Országos Roma Művészeti Központot. Béreljék ki az Eötvös utca 10 alatti kultúrpalotát. Párhuzamosan kezdődjön el a beruházása a funkcionálisan tervezett, komplex intézménynek. S minthogy a jelenlegi gazdasági válsághelyzetben a telepfelszámolás elhalasztását megengedhetetlennek, a munkahelyteremtést halaszthatatlannak tartjuk, javasoljuk, hogy a tervezett 900 millió egy részét fordítsa csupán a kormány a művészeti központra - önrészként. De vegye igénybe az európai forrásokból finanszírozott Agora programot. A regionális kulturális központok támogatására kiírt pályázat profiljába nyugodtan beleférhetne a legnagyobb hazai kisebbség jogos igényeinek kielégítése.

És miért ne lehetne önálló kiemelt pályázati program a roma önreprezentáció országos hatókörű nemzetiségi intézménye, európai uniós pályázati támogatásból? Mint az Eszterháza-Közép-Európai Kulturális Központ, vagy a Tokaji Fesztiválkatlan kialakítása, vagy a XX. Századi Emlékpontok, a Gödöllői Várkastély, hogy csak néhány, már jóváhagyott kiemelt pályázattal példálózzunk.

Ez könnyebbséget jelenthetne a magyar költségvetésnek anélkül, hogy sérülne az önreprezentációhoz való jog, s hogy eltévesztenénk a fontossági sorrendet: munkát és emberi lakhatást biztosítani a rászorulóknak - ez a mi prioritásunk is. De mondhatjuk azt is, a mostohagyerek felnőtt és beleszólást követel sorsa alakulásába.

Daróczi Ágnes
Phralipe képviselő
a RIT civil oldalának soros elnöke

(A szövegközti illusztráció a Romano Kher honlapjáról származik.)